Módszereim

Minden emberben ott rejlik a gyógyulás és változás képessége, csak megfelelő támogatásra van szüksége, hogy ezt felfedezze.

De ehhez nem sablonos megoldásokra van szükség. Minden ember egyedi, ezért a történetek, érzések és a kihívások sem egyformák. Éppen ezért a munkám során különböző területekről merítek, ötvözve a pszichológiát, a művészetet és a való életben megszerzett tapasztalataimat. Kreatív gyakorlatok, beszélgetések, és önismereti eszközök segítségével segítek abban, hogy saját tempódban és stílusodban találj rá azokra a válaszokra, amelyek valóban neked szólnak. Leginkább a holisztikus, emberközpontú szemlélet áll közel hozzám: amiben a testet és a lelket nem választjuk szét, az egyént pedig nem emeljük ki a környezetéből. 

A MOTTÓM:
A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.
(Hamvas Béla)

Amivel szívesen dolgozom

01.

OH kártya

Asszociációs kártya, ami a tudattalan folyamatokat mutatja meg.

02.

Művészetterápia

A művészet a lélek nyelve – én azzal segítek Neked, hogy szótárat adok önmagadhoz. Amikor alkotsz, a belső világod olyan módon tárul fel, amelyet szavakkal nehéz lenne kifejezni.

OH kártya

Az OH kártyák a legnagyobb AHA-pillanatokat hozhatják. Ezek olyan asszociációs kártyák, amelyekkel játékos formában kapcsolatba léphetünk a tudatalatti folyamatokkal. Lehetőséget adnak, hogy ráláss a mélyen rejtőző érzéseidre, fel nem oldott konfliktusaidra, és új utakat találj megoldásaikhoz. A képek és szavak kombinációján alapuló módszer egyfajta belső utazásra hív, ahol a kreativitásod, intuíciód egyaránt fejlődik.

Ely Raman festőművész és Moritz Egetmeyer pszichológus alkotta meg ezt az önismereti eszközt, melynek az a különlegessége, hogy egyszerre aktiválja a jobb agyfélteke intuitív, kreatív működését a képek által, és a bal agyfélteke elemző funkcióit a szavakon keresztül. E kettő találkozása egyedi asszociációs folyamatot indít el, amely új felismerésekhez vezethet a jelenlegi érzelmi helyzeted vagy dilemmáid megértésében.

Katarzisz Komplex Művészetterápia

 Ez egy olyan módszer, amely lehetőséget ad arra, hogy a kreativitásodon keresztül mélyebb kapcsolatba kerülj önmagaddal. Ebben a folyamatban nem az a cél, hogy „szép” alkotás kerüljön az asztalra. A hangsúly azon van, hogy kifejezd, amit érzel, és ezáltal elindulj a megértés és a gyógyulás felé vezető úton. Az alkotás során felszínre kerülhetnek elfeledett emlékek, rejtett vágyak, vagy akár megoldások is, amelyek eddig elérhetetlennek tűntek.

Ez egy gyengéd, mégis rendkívül hatékony eszköz, amely támogatja az önismeret mélyülését, az érzelmi blokkok oldását és a belső egyensúly megtalálását. Ha szorongással, traumákkal vagy elakadásokkal küzdesz, vagy egyszerűen csak mélyebb önismeretre vágysz, akkor ez egy biztonságos tér, ahol megértheted az alkotásaid üzenetét és kapcsolatot találhatsz önmagaddal.

A módszer lényege, hogy mesterségesen előidézett katarzis-élményen keresztül segít felszabadulni és örömöt találni. Ez az élmény a művészet, – a vers, a zene és az alkotói folyamat – valamint a pszichológiai technikák, mint a relaxáció ötvözésével valósul meg. A folyamat során az aktuális évszak, hónap vagy téma hangulatához igazodunk, hogy még mélyebb kapcsolódást érjünk el. A katarzis célja, hogy a tudattalan konfliktusok és elakadások az alkotásban szimbolikus módon felszínre kerüljenek, hogy feldolgozhatóvá váljanak.

Ha úgy érzed Neked szól ez a módszer, akkor egyéni konzultáció során is dolgozhatunk vele, vagy becsatlakozhatsz egy éppen aktuális csoportos folyamatba.